| 2011.10.21. |
Baromfiudvar, galambdúc, fűszerkert és szőlőültetvény is nyitva fog állni a látogatók előtt Keszthelyen, a Georgikon Majormúzeumban, ahol több mint 192 millió forintos támogatással élménygazdaságot és látványtárat alakítanak ki. |
A Magyar Mezőgazdasági Múzeum szervezetéhez tartozó keszthelyi intézmény csütörtöki sajtótájékoztatóján Szabóné Lázár Ibolya múzeumvezető felidézte, hogy ez a múzeum őrzi a Festetics György által ezen a helyszínen alapított felsőoktatási tanintézet múltját. A történelmi bemutatóterületen hagyományos tájfajtákat és a hagyományos gazdálkodást kívánják bemutatni, de ismerve az igényeket, mindezt a 21. század elvárásaihoz igazodva, élményszerű formában. Manninger Jenő, a Nyugat-dunántúli Regionális Fejlesztési Tanács elnöke elmondta: a beruházás a Nyugat-dunántúli Regionális Operatív Program támogatásával indul el, a balatoni térség turisztikai fejlesztésre szánt keretéből. Nemcsak Keszthely, de a tó környékén is jelentős összegű fejlesztés valósul meg, amelynek révén a város kulturális életét tovább gazdagító élménygazdaság és látványtár jön létre. Kristóf Ákos, a Vidékfejlesztési Minisztérium kutatási, oktatási és szervezési főosztályának vezetője arról számolt be, hogy a szaktárca támogatásával nemcsak élménygazdaságot, hanem élménygazdagságot is teremtenek. A projektnyitóra készült sajtóanyag szerint a Nyugat-dunántúli Operatív Programból 192,3 millió forintos, száz százalékos támogatást nyert elképzelés 2012 júniusára válik valósággá. Az élménygazdaságot a majormúzeum kertjében, a három évtizede kihasználatlan 2,5 hektáros területen alakítják ki. (forrás: MTI) |
| ![]() | ||





